A május egyik nagy sztárja a piacokon a spárga,amely nem csak finom de nagyon egészséges is. Számtalan formában elkészíthető a konyhában. Mi most három remek nyári spárga leves receptet mutatunk be.

Spárgaleves recept 1.

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg csirkeaprólék, 1 kg spárga, 1 csomó petrezselyem, 3 dkg vaj, 3 dl tej, liszt, só, őrölt bors, csipetnyi cukor. A galuskához: 1 tojás, liszt, 1 kávéskanál vaj.

A csirkeaprólékot 1.5 liter vízben megfőzzük. A spárgát megtisztítjuk, 2-3 cm-es darabokra vágjuk, leöblítjük, s a leszűrt csontlében megfőzzük. A spárgafejeket külön kis edényben főzzük, mert néhány perc alatt puha lesz, és a tálalásnál is arányosan tudjuk elosztani. A spárgafejek főzővizét is hozzáöntjük a leveshez. Vajból, lisztből világos rántást készítünk, hogy a levesből ne érződjön ki majd a pirított liszt íze. Tehetünk rá egy teáskanál pirospaprikát. Tejjel felengedjük, hozzáadjuk a leveshez, sózzuk, borsozzuk, és jól kiforraljuk. Vajasgaluskát szaggatunk bele, és finomra vágott petrezselyemmel megszórjuk. Visszatesszük a csirkeaprólékot, hogy az is jól átforrósodjon. Tálalásnál a tányérokon egyenletesen osztjuk el a melegen tartott spárgafejeket.

Spárgaleves recept  2.

Hozzávalók: 25 dkg spárga, 1 tyúkhúsleves-kocka, 1 evőkanál finomliszt, 2 dl tej, 1 dl tejföl, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 teáskanál kristálycukor, késhegynyi törött fehér bors, ízlés szerint só.

A spárgaszálakat megmossuk, lecsöpögtetjük. A fejeket (a spárga csúcsos végeit) kb. 3 cm-nyire levágjuk, és félretesszük. A többit a talpánál kezdve alaposan megtisztítjuk, és apróra vágjuk (a fás talprészét levágjuk). A lehántott héjával és a talpával együtt (nem tévedés) félliternyi vízbe tesszük, beleszórjuk a kristálycukrot és a sót, majd 25 percig forraljuk. Hagyjuk kissé kihűlni, ezután turmixgépben pépesre zúzzuk. A spárgapépet szitán átpasszírozzuk. A sűrű spárgapépet leveses fazékba öntjük, ráöntünk még félliternyi vizet és a húsleveskockát, valamint a félretett spárgafejeket is beletesszük. Felforralva 10 percig főzzük. Közben a tejfölt és a tejet a liszttel egészen simára keverjük, majd behabarjuk vele a forrásban lévő levest. Végül a borssal és a megmosott, finomra vágott petrezselyemzölddel fűszerezzük.

Spárgaleves recept  3.

Egy csomó zöld spárgafejet sós vízben megfőzünk, leszűrjük, s egy bögre már készen levő húslevesbe tesszük. Evvel is forrni hagyjuk, s ez alatt vajból híg rántást készítünk, s ha jól habzik, a levessel, melyben a spárga fejek főttek, felöntjük, jól elhagyjuk még főni a rántással, a tejfellel, s ha kész tálalhatjuk.

Ha szeretne még több receptet kipróbálni, íme néhány remek recept kínálatunkból:

Gombapaprikás nokedlivel gyorsan

Csirkés rizottó kolbásszal!

Bakonyi csirkemell gombával